Rövid panaszáradat lelkem megkönnyítéséért

Mostanában megint szörnyen kicsinek érzem magam. Úgy értem, hogy fiatalkának. Hogy semmit sem tudok a világról. És nem is néz ki úgy, mintha ki akarnék nőni ebből a kiskorúságból. Nincs bennem semmi önállóság. Az egyetem továbbra is arról szól, hogy leadnak egy anyagot, én megemésztem, aztán jól levizsgázom. Csak erre vagyok képes, a megemésztésre. Vannak egyáltalán önálló gondolataim? Egyáltalán nem vagyok tájékozott, semmilyen téren, és akárhogy is szeretnék az lenni, ez nem alakul át bennem késztetéssé, hogy na akkor most kövessem a napi híreket, a politikát, a gazdaságot, a statisztikákat, és olvassak szakkönyveket. Szociológiai tudásom valahol a nulla körül kering, és nem hiszem, hogy sokkal több lesz attól, hogy csak azt tanulom meg, amit elém tesznek. Tulajdonképpen ezért szeretnék külföldre menni, hogy valahogy kierőszakoljam magamból a "felnövést". De amilyen szerencsém van, lehet, hogy nekem az sem fog beválni.

Mintha a kinézetem se változna semmit. Olyan vagyok, mint egy 17 éves. A tesóm már rég lekörözött. És sápadt vagyok, mert tél van, és nincs semmi színem. És nem tetszem magamnak, pedig ez általában nem szokott gondot okozni. Nincs egy félmeztelen képem sem a facebookon, ami azt jelenti, hogy lájkolóim sincsenek. Szürke egér vagyok, úgy bizony, és sovány vigasz azzal biztatnom magam, hogy úgysem szeretnék olyan söpredék lenni, mint ők.