Beszéltem Chozzal néhány napja. A szakításunk óta csupán egyszer beszéltünk, azt is jó régen, azon kívül újévkor írt egy kedves SMS-t, amire válaszoltam, de igazából ennyi. Én direkt nem kerestem őt, arra gondolva, hogy így talán mindkettőnknek - de főleg neki - jobb lesz, viszont megláttam facebookon, hogy jól sikerült egy nehéz tárgya, és írtam neki, hogy gratuláljak. Hát így kezdődött. Igazából csak beszélgettünk arról hogy ki hogy van - szerencsére sikerültek a tárgyai, és ennek nagyon örültem. Aztán egyszer csak azt mondta, hogy ha már így beszélünk, elmondja nekem, hogy ne mástól tudjam meg, hogy van barátnője. Megkérdeztem, hogy ismerem-e, de azt felelte, hogy nem. Hát ennyi. A természetes érzéseken túl ("hogy lehet az, hogy valaki helyettesít engem, brühühühü") nagyon örülök neki. Ahogy annak is, hogy azt mondta, minden rendben vele, és jól van. Remélem, csak egyre jobban lesz, ahogy múlik az idő!
Be kell valljam, valamennyire azért hiányzik Choz, főleg, ha itthon vagyok. Olyan jó lenne kontaktusban maradni! Ezt meg is mondtam neki, de azt mondta, kétli, hogy működne a dolog. Szerinte a barátság kapcsolat után olyan, mint a "megdöglött a kutyád, de megtarthatod". Szinte elképzelhetetlennek gondolja. Azon kívül kicsit barátságtalan volt, és eléggé haragszik rám. Meg tudom érteni... miért lenne kedves ahhoz, aki ennyire megbántotta? Megérdemlem az egészet. Mindegy, rosszul esett, és tényleg bántott és bánt kicsit most is, sőt, attól tartok, fog még akkor is, ha végleg hazajövök. Talán igaza van, és idővel, ha mindketten túllépünk és meglesz a saját életünk, egyáltalán nem lesz szükségünk a másikra. Én viszont abban reménykedem, hogy sok-sok idő múlva, mikor már csak a szép dolgok maradnak meg, akkor megint jóban tudunk lenni újra. Annyira szeretném! Azt hiszem, életem legnagyobb baklövését követtem el ebben a kapcsolatban. Rosszul kezeltem a problémákat, és rosszul kezeltem a szakítást is. Nem tudom, tudnám-e máshogy csinálni, ha újrakezdhetném, mindenesetre bánom, hogy így történt. Choz a szememre hányta, hogy nem kerestem se karácsonykor, se a névnapján - úgy bántott a dolog, mert gondoltam rá, csak azt hittem, azzal tennék rosszat, ha írnék neki. :( Nem is tudom, ezek után írhatok-e, vagy sem, elég morcosan adta az értésemre, hogy nem kér belőlem :( Mindegy, nagyon sajnálom az egészet. Bárcsak jóvá tehetném! Félek, hogy ez nem lehetséges. :( Mindenesetre nagyon szeretném, hogy boldog legyen.
Nekem pedig semmiképpen nem szabad ezen keseregnem. Én akartam hogy így legyen, én csináltam az egészet, meg kell szokjam a helyzetet, el kell kezdenem egy új életet itthon, amiben ő nincsen benne. Nagyon-nagyon bízom benne, hogy nem fog sokáig tartani! Annál is inkább, mert... de inkább olvassátok el a következő bejegyzésemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése