"A háborútól eltekintve nagyon jól éreztük magunkat..."

A fenti idézet Petra képeslapjáról származik, amit a barátnőjének írt. Bután hangzik, de őszintén szólva jól megragadja, milyen is volt az izraeli nyaralásunk. Korábban már említettem, hogy terveinkkel ellentétben eltoltuk az utazást, és csak egy hét lett belőle. Sajnáltam, hogy így alakult, ugyanakkor a dolog nagyon is indokolt volt, ismerősök és barátok azért is aggodalmaskodtak, hogy erre a rövid időre kimentünk. De szerencsére nem lett semmi bajunk, egy darabban tértünk haza!

Persze voltak stresszek, elsősorban az, hogy minden programunkat úgy kellett terveznünk, hogy az biztonságos legyen. Ezért viszonylag kevés turistáskodásból és annál több strandból és rokonlátogatásból állt a nyaralásunk, de azért így is tartalmas volt. Mivel folyamatos volt a rakétázás Gázából, ezért állandóan számítanunk kellett légiriadóra. A szállásunk szerencsére egy északabbra eső városban, Netanyan volt, így ott semmiféle baj nem ért minket (bár a lakásunknak volt bunkerszobája szükség esetére). Mikor délebbre utaztunk, oda, ahol például Orsi is lakik, jobban kellett már számítanunk ilyesmire, izgultunk is, mi lesz, ha esetleg az autópályán vagy a városban kap el egy szirénázás - de szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Azért a híradóból, a rádióból, az emberek beszélgetéseiből és a kevés turistából pontosan lehetett érezni, hogy feszült a helyzet az országban.

1. Vasárnap

Szeretgetjük egymááást

Csak délután repültünk Izraelbe, úgyhogy a délelőtt lázas készülődéssel telt. A reptéren találkoztunk Andrissal, Jutkával és Mimivel, ugyanis így, hogy az utazásunkat eltoltuk, épp ugyanazzal a géppel utaztunk, és közös volt a szállásunk is. Ettől egyébként egy darabig tartottam, de végül úgy alakult, hogy határozottan jó volt a nagycsaláddal tölteni a vakációt. A repülőút egész túlélhető volt, de a szállásunkra keveredés már kevésbé: hosszú macera volt, mire megkaptuk a csomagjainkat, sikerült átvennünk a bérelt autót, és eljutottunk Netanyáig, ahol Andris barátja, Natan segített átvenni a bérelt lakást. A lakás egy nagyon puccos emeletes házban volt, csak annyi volt a probléma vele, hogy várakozásainkkal ellentétben alig volt berendezve: nem is volt benne annyi ágy, amennyi kellett, csak kanapék, matracok, nem voltak szekrények, a konyha pedig teljesen üres volt, nem voltak tányérok, evőeszközök, lábasok... Másnapra minden ilyen hiányosságot sikerült pótolni Natan segítségével, de tény, hogy a megérkezésünk estéjén borzasztóan szenvedtem, mikor a hasogató fejfájásom mellett hajnali egykor még azon veszekedett a család, hogy ki hol aludjon, és hova pakoljuk ki a cuccainkat.

Ami persze jó volt, hogy már a reptéren találkoztunk Orsival, aki az egész hetet velünk töltötte, és rajta kívül kijött elénk Momo és Popo, valamint Ruthy is a férjével, és mindenki tündéri aranyos és segítőkész volt végig.

2. Hétfő

Kóstolni ér *.*

Reggelre minden sokkal szebbnek és jobbnak tűnt, mint előző este: ragyogott a nap, szép volt a kilátás az erkélyünkről. A délelőtt azzal telt el, hogy a szülők vásárolni mentek, és csak ebédidőben estek be egy tonnányi kajával. Délután Orsinak volt egy kis elintézendője egy közeli városban, úgyhogy elkísértük, de nem volt unalmas ez sem: a visszaúton beugrottunk egy szupermarketbe, ahol nagyon belelkesedtünk a színes fűszerhalmok és aszalt gyümölcsös nasik kupacától, amiből ráadásul kóstolgatni is lehetett. Este lesétáltunk a tengerpartra, ettünk egy finom nagy adag fagyit, és élveztük az édes életet.

3. Kedd

Reggel korán keltünk, hogy ellátogathassunk a város piacára. Van egy sajátos hangulata az ilyesminek, főleg, hogy az itthon is megtalálható uncsi paradicsomok, krumplik és hagymák kupacán kívül itt mangóval, licsivel, kaktuszgyümölccsel és jó pár más beazonosíthatatlan gumóval találkoztunk. Orsi tündéri, ahogy héberül beszél (mindenki azt mondja, hogy nagyon jól megtanult egy év alatt, és egyre jobban bizsergek én is, hogy elkezdjek végre héberül tanulni, és értsek valamit abból a sok krikszkrakszból...) Hazacipeltük a zsákmányunkat, én személy szerint nagyon örültem neki, hogy egész héten sok gyümölcsöt ettünk és rengeteg vizet ittunk, úgyhogy egész egészségesen táplálkoztunk :)

Caesarea

Délután kimentünk a netanyai strandra, élveztük a hullámokat, a homokot, a napozást. Persze így első nap hiába kentük magunkat, jól leégtünk, de a hét végére gyönyörű színünk lett. A strand után beiktattunk még egy programot, elautóztunk a közeli Caesarea-ba, amely egy ókori város romja: még a rómaiak hajóztak ide és építették fel, később a törököktől a keresztes lovagokig mindenféle népek jártak itt. Most turisták látogathatják mindazt, ami a fogathajtó-pályából, a colosseumból, a palotából megmaradt. A romokat eléggé megdobja, hogy mellettük a végtelen tenger hullámzik... Nagyon-nagyon szép volt, és aminek külön örültünk, hogy a város tengerpartján millió kagyló volt, nekiálltunk gyűjteni és gyűjteni, végül alig lehetett minket elvonszolni onnan.

Este családilag megnéztük a Szupercella című filmet Stallone és Schwarzenegger főszereplésével. Élmény volt.

4. Szerda

A délelőttöt ismét a strandon töltöttük, ebéd után pedig ellátogattunk egy közeli kisvárosba, Zikhron Ya'akovba, ahol kis utcákon, kézműves boltokban, fagyizóknál nézelődtünk. Itt lakik Szahar dédnagymamája, fel is látogattunk hozzá, de éppen aludt. Az orosz ápolónő nyitott ajtót, akinek anyu és apu igencsak megkopott orosztudással igyekeztek elmagyarázni, mi is az ábra. Később tovább autóztunk Haifára, ahol a családnak egy régi, szentendrei barátja, Fried Vera él. Én nem emlékeztem rá, annyira kicsi voltam, mikor utoljára nálunk járt.

Esti csoportkép

Egy idősek otthonában lakik, de mindannyian le voltunk nyűgözve, mennyire mást jelent ez, mint amit elsőre képzelnénk. Az otthon egy hatalmas épület szépen berendezett lakásokkal. Minden megtalálható benne az uszodától a konditeremig, rendszeres előadások, foglalkozások, szakkörök vannak, és nem utolsó sorban Vera erkélyéről olyan a kilátás a kikötőre, hogy nem győztük tátani a szánkat. Később lementünk sétálni a tengerpartra, majd beültünk vacsorázni, ahol olyan hatalmas adagokat kaptunk, hogy senki sem tudta legyűrni - kivéve engem. :D Ami nagy élmény volt, hogy ahogyan anyu előre mondta, Vera tényleg nagyon szellemes, jó fej nő, akinek igazán élveztük a társaságát. Este hulla fáradtan zuhantunk be az ágyba. 

5. Csütörtök

Szép látkép

A délelőttöt ismét a strandon töltöttük, de volt egy kis izgalom: reggel erőteljesen lőtték Tel-Avivot és környékét, úgyhogy sokáig nem tudtuk eldönteni, bemerészkedjünk-e oda délután. Végül egy késői ebéd után úgy döntöttünk, bevállaljuk a dolgot, és nem is bántuk meg: megnéztük az óvárost, Jaffót - épp naplemente idején, sok-sok fotót készítettünk a híres-neves angyalszárnyas helyen, és ellátogattunk a régi vasútállomásra is, ahol kis éttermekkel, designer shopokkal alakítottak ki turistanegyedet. 

6. Péntek

Apu gif-et készített belőlünk

Délelőtt egy új strandra mentünk Natanékkal. Itt is sok fotó készült: hihetetlen, hogy mi, lányok hogy meg tudunk őrülni, ha fotózásra alkalmas helyet találunk. Apu kiszúrt egy sziklát a tengerben, és mi hosszú perceket töltöttünk azzal, hogy mindenki egyenként rámászott és hableányként pózolt. Ebben egyébként Orsi vitte el a pálmát. Utána Orsi és Petra beásott engem sellőnek, amiről szintén sok kép készült. 

Délután meglátogattuk nagyi unokatestvérét, Zolit, akit szintén nem igazán ismertem. Az este pedig a shabbat ünnepléséről szólt! Elmentünk Gederára, ahol Szahar nagyszülei és Orsi laknak. Hozzájuk csak röviden ugrottunk fel, hogy meglátogassuk Hans kutyát. Hans egy pug kölyök, akit Szahar ajándékozott elutazása előtt a nagyszülőknek, és most ő a család sztárja. Mikor beléptünk a szobába, teljesen megőrült, ide-oda rohangászott, pörgött-forgott örömében. Tüneményes volt. Miután alaposan meggyömöszötük, átmentünk Szahar nagynénjének, Ritának és a családjának az otthonába, itt kaptunk bőséges péntek esti vacsorát. Megismerkedhettünk a tágabb izraeli rokonsággal. Valahol a közelben szólt sziréna, ezért bementünk a bunkerszobába a biztonság kedvéért, de nem volt semmi közvetlen veszély, én a magam részéről észre sem vettem a dolgot, azt hittem, csak azért megyünk a szobába, mert körbevezetnek minket a házban. Úgyhogy nem volt semmi para, nagyon jól éreztük magunkat a családdal. Személy szerint Momót és Popót kedvelem nagyon, akiket anyuék néha tévesen már "Orsi nagyszülei"-ként emlegetnek.

7. Szombat

Á csak egy rakétadarab

Ez a nap a rokonlátogatásról szólt! Számomra ez nem volt túl szerencsés, mivel mindenkihez kajálni mentünk, én viszont nem éreztem túl jól magam, és inkább csak csipegettem. Ebédre Ruthyékhoz mentünk - az ő fia Ariel, aki a barátnőjével, Alex-szel járt is nálunk múlt nyáron. Ők is nagyon kedvesek, főleg Ruthyval lehet nagyon sokat csevegni. Rengeteg finomságot főzött, bántam is, hogy nincs jó étvágyam. Mivel aznap volt Mimi 21. születésnapja, volt isteni torta és ünneplés is.

Ebéd után sietve leutaztunk a kibbutzhoz, ahol Zsófi él a családjával. Sajnos erre a látogatásra nem volt sok időnk, pedig én nagyon tanulságosnak találtam és szívesen maradtam volna még. Érdekesség, hogy rögtön a kibbutz bejáratánál mutattak nekünk egy lehullott rakétadarabot: épp oda pottyant. Zsófi és a gyerekek körbevezettek minket, láttuk az ebédlőt, a gyárat, a zsinagógát, és röviden ellátogattunk az otthonukba is. Nagyon érdekes, sok előnnyel és hátránnyal járó élet ez a kibbutz, amiről szívesen kíváncsiskodtam volna még, de nem lehetett, mert siettünk, hogy vacsorára ott lehessünk Natanéknál!

Ha még nem tömtük volna meg kellőképpen a hasunkat, hát náluk ismét megtehettük. Nekik is nagyon szép házuk volt, mangó, licsi, banán a kertben... Sok szó terelődött a háborúra, Natan mesélte, hogy ő maga a hatnapos háborúban vett részt 18 évesen, ahol rengetegen meghaltak. Elképesztő lehet megélni egy ilyet.

8. Vasárnap

Délelőtt strandoltunk, délután pedig Jeruzsálem volt a terv. A gyorsaság érdekében átvágtunk a veszélyes területnek számító Ciszjordánián, de semmilyen paránk nem volt. Hanem az izraeli vezetési stílusról kaptunk egy kis ízelítőt: apunak folyamatosan követnie kellett Andrist, és ez néha elég nehéz volt, egy alkalommal például kénytelen volt bevágni egy fickó elé, hogy ismét Andris mögött lehessünk. A pasas azonban büntető típusú volt, aki úgy torolta meg a gaztettünket, hogy az autópályán elkezdett előttünk ötvennel menni a külső sávban. Zúgtak el mellettünk az autók, mi pedig lépésben totyogtunk. Apu mondta, látta ő ezt előre, és most jól megszívtuk, mert ez a fickó nem fog tágítani egy darabig. Próbáltunk átmenni a belső sávba, de oda is bejött elénk. Aztán próbáltunk kimenni jobbra, oda is követett. Mivel apu szerencsére békés autóvezető, nem ment bele a játékba, nem dudált, nem üvöltözött. Csak mi, nők rettegtünk a kocsiban, mi lesz, ha ez a fickó befékez, mi meg belemegyünk, vagy valami más baleset lesz. Andrisnak is feltűnt idővel, mi történik, úgyhogy ő meg a fickó előtt kezdett el lépésben vezetni, három tagból álló lett hát csigakonvojunk. Persze egy idő után elunta a pasas, és ott hagyott minket. Mégis elég kiábrándító, milyen kicsinyes emberek vannak.

Bazárvigyor

Jeruzsálemben először egy rokont, Mártát látogattuk meg, utána pedig az óvárost. Sajnos jelen helyzetben csak a legfontosabbakat láthattuk: lesétáltunk a bazársoron a siratófalig, utána pedig csak egy rövid sétára és némi shoppingolásra volt idő. Nekem mégis nagy élmény volt ez a nap. A bazár fantasztikus, színes-izgalmas forgatag, ahol minden eladó tette nekünk a szépet. Vettünk egy csomó tevefüzért, karkötőket, pólókat. A siratófal is nagy élmény volt. Persze jártam már itt egyszer, de ezúttal másféle volt. Nem csúsztattam cetlit a fal repedései közé, mert valahogy ostobának éreztem minden kis kívánságomat azokéval szemben, akik épp a fiaikért vagy a férjükért aggódnak Gázában. Kicsit furcsa leírni, de nagyon különleges érzés volt, mikor a falhoz jutottam (ugyanis volt egy kis sorban állás, sokan voltunk éppen). Mikor végre odaértem, és a két kezemmel megérintettem a falat, hirtelen úgy éreztem, egy csomó energia áramlik bele. Ezt most tényleg úgy kell érteni, ahogy mondom, meleg-bizsergető érzés. És nem hiszem, hogy csak bemeséltem volna magamnak a dolgot, mert épp az volt a furcsa, hogy nem is számítottam rá, és amint hozzáértem a falhoz, hirtelen áramlott belém ez az érzés, és teljesen meglepett. Még később is sokáig éreztem és elgondolkodtatott. Nem akarok spekulációkba bocsátkozni arról, hogy Istent, a föld ilyen-olyan csakráit, vagy az évszázadok imáinak szövedékéből álló energianyalábot éreztem-e, de az biztos, hogy valami volt ott, és nem képzelődtem.

Sokáig maradtunk a városban, sétáltunk, beültünk smoothie-t inni, benéztünk néhány üzletbe. Apu mondta, hogy mikor ők jártam itt a nészútjukon, egy egész hetet töltöttek Jeruzsálemben. Nekünk csak egy délután jutott.

9. Hétfő

Ez a nap már a hazautazásról szólt, bár a gépünk csak délután indult. Reggel elmentünk boltba, és jól feltankoltunk mindennel, amit haza szerettünk volna hozni. Délelőtt még strandra is jutott idő, de utána már készülődtünk, pakoltunk. Jó előre kimentünk a reptérre, leadtuk a bérelt kocsit, becsekkoltunk, válaszoltunk pár kérdésre... Orsitól és a nagyszülőktől könnyes búcsút vettünk, és innentől kezdve nem is volt vészes a hazaút: rendben ment a repülés, majd a reptérről való hazajutás is. Későn, fáradtan értünk haza, de azt hiszem, mindenki egyetért velem azzal, hogy végül is jól sikerült ez az út, tartalmas volt, nem volt semmi paránk, és Orsit nagyon-nagyon jó volt újra látni!

Még néhány gondolat

Az Izraelben töltött hét előtt-alatt-után is elkerülhetetlen volt, hogy gondolkodjunk az ország helyzetéről és az arab konfliktusról. Általában persze az izraelpárti állásponttal találkoztam, szüleim, nagybátyám, és mindenki, akivel találkoztunk, érthető módon innen közelítette meg a kérdést: hogy a Hamász terrorista szervezet, amely a saját népét is rettegésben tartja, és bár borzalmas, hogy mindez milyen civil áldozatokkal jár, az izraeli hadsereg helyen teszi, hogy fellép ebben a helyzetben. Én nem vitatom, hogy igazuk van, de főleg az Amszterdamban hallott vendégelőadás eredményeképpen óvatosan, bizonytalanul gondolkodom a témában. Határozott meggyőződésem, hogy a háborúhoz két fél kell, és nem lehet az egyiket ördöginek, a másikat patyolattisztának beállítani. Mivel meglehetősen érzékeny vagyok az emberi szenvedésre, sokat gondolkodtam azon, hogy végső soron huszonéveseket küld Izrael Gázába, akiket itthon szülők és barátok siratnak. A kérdésről nem sok mindent merek mondani, mert azt hiszem, nagyon tájékozatlan vagyok, pedig nagyon érdekel az egész, és remélem, lesznek olyan óráim, ahol lesz majd alkalmam bővíteni az ismereteimet.