Aktuális stresszek

Meglehetősen stresszes vagyok mostanában. Nem igazán tudom, hogy miért, de a hátam közepére kívánom most ezt a vizsgaidőszakot. Persze, tudom, a vizsgák sosem az ember szíve csücskei, de eddig általában úgy voltam vele, hogy oké, álljunk neki, essünk túl rajta, és szorgosan tanultam, úgyhogy nem is igazán jelentett gondot másfél hónap alatt letudni azt az átlag 8 vizsgát. Na de most! Most van összesen 4 (oké, ebből egy szigorlat) és úgy szenvedek, mintha legalábbis oroszlánokkal teli aránéba kellene bemennem. Talán azért van ez, mert az óráimra nem igazán jártam be, kicsit kiestem az egyetem vérkeringéséből, és így bizonytalanabb vagyok abban a tekintetben, hogy mi is a tananyag, mit vár el a tanár. De azért annyira nem rossz a helyzet, mivel az egyik vizsgámat már decemberben letudtam - ráadásul ötös is lett, annak ellenére, hogy úgy éreztem, nem ment olyan jól - és szerencsére tegnap végeztem a gyakorlati szigorlatommal is. E tekintetben megengedek magamnak némi hisztizést, ugyanis nem volt piskóta, bár úgy gondolom, azért abszolút teljesíthető. Egy másfél órás statisztika és egy szintén másfél órás módszertan részből állt a dolog. Szerencsére időben elkezdtem rá készülni, előhúztam a fiókból a régi statisztika jegyzeteimet, és találtam kidolgozott módszertan tételeket is. Beletelt pár napba, mire újra megértettem a statot, és most sem mondom, hogy kifejezetten pró vagyok belőle, viszont azt hiszem, a szigorlaton összeszedtem vele annyi pontot, amennyi elég... és a módszertan is jól sikerült, úgyhogy most kíváncsian várom az eredményt. Annyira örülök, hogy túl vagyok rajta! Ennek ellenére még ma is a statisztikával álmodtam, mint ahogy már napok óta... Még két vizsgám van hátra, korábbi szokásommal ellentétben jó sok időt hagytam magamnak a kettő között, úgyhogy elvileg fel tudok készülni, a baj csak az, hogy nem saját jegyzetekből, hanem diasorokból meg mások anyagaiból fogom tenni mindezt, az meg mindig nehezebb.

A másik stresszem ez a CEU-ra való jelentkezés dolog. Be kell valljam, gyáva nyúl vagyok. Nem egyszerű a jelentkezés, nem hagytam magamnak elég időt rá így a vizsgaidőszak közepette, sőt, már abban sem vagyok egészen biztos, hogy maga a képzés beválna nálam... Úgyhogy majdnem le is tettem az egészről, de végül Petra barátnőjének anyukája, Kriszta rázott fel, aki váltig állítja, nem olyan bonyolult ez, mint amilyennek látszik, és még szívesen segít is. Úgyhogy belevágtam, meg fogom csinálni, csak hát persze minél jobb teljesítményt szeretnék nyújtani, nem csak úgy épphogy összehozni a dolgot. Úgyhogy csak sírok, sírok, sírok, de Bálint és a családom tagjai egyelőre nagyon kedvesen tűrik és biztatnak. 

Január 23. lesz a megváltás napja. Akkor én elhajítok minden tananyagot, kényelmesen hátradőlök, és napokig filmezek, könyvet olvasok és chipset majszolok majd. Haha!