Erasmus-összefoglaló V. - Én

Egy kicsit arról szeretnék írni, miben is változtam én a félév alatt. Gondolkodtam augusztusban azon, hogy írok egy listát, és most majd összevetem az eredményeimet vele, de ez végül elmaradt - igaz, egész jól emlékszem, mit is szerettem volna ráírni.

Egyértelműen fejlődött a nyelvtudásom, bár ez, azt hiszem, a legkevésbé meglepő. Az eredménnyel azonban nem igazán vagyok elégedett, többre számítottam. Könnyebben és folyékonyabban beszélek, olvasott szöveget is jobban értek és persze javult az íráskészségem is, de nem tanultam sok új szót vagy kifejezést, inkább megtanultam a régieket jól kombinálni. Ezen kívül néha meg kell állnom gondolkodni beszéd közben, és hibázni is szoktam. Találkoztam olyanokkal, akik annyira szebben beszélnek nálam! Különösen a németek. Az angol beszédet könnyebben értem, de irodalmi műveket olvasni angolul például továbbra sem tudom, annyira kicsi az irodalmi szókincsem. Viszont abban bízom, hogy a nyelvvizsgára készülés, a tematikus feladatok, a témakörök és a hozzájuk tartozó szavak gyakorlása során még sokat fejlődhetek. :)

Annak nagyon örülök, hogy jóval önállóbb és határozottabb lettem. Mielőtt kimentem, egy tökölős gyáva nyúl voltam. Most sem tökéletes a helyzet, de azért sokkal jobb. Tudom, hogy ha problémám van, csak utána kell keressek, nem félek embereket megkérdezni, intézni a saját dolgaimat. Ez inkább egyfajta belső tartás, lelkiállapot. Nem idegeskedem hülyeségek miatt, és jóval kevésbé érdekel mások véleménye. Nem félek megmondani, ha nem tetszik valami, legfőképp azoknak a véleménye nem érdekel, akik amúgy sem számítanak.
És persze önállóbb is lettem. Megtanultam bevásárolni egy boltban, főzni, megszereltetni eztazt, satöbbi.

A félévtől azt is elvártam, hogy akár egyik, akár másik irányba, de döntsön a Chozzal való kapcsolatomról. Ez is megtörtént. És teljesen nyilvánvaló, hogy sokkal, de sokkal könnyebb volt így, hogy távol voltunk egymástól. Most, hogy itthon vagyok, és érzem a hiányát, találkozom a dolgokkal, amik rá emlékeztetnek, jövök rá igazán, milyen kis védett kuckóm volt nekem Amszterdamban. A rossz érzések csak most törnek rám, hogy hazajöttem, de azért sokkal enyhébb formában már. Azért így is vacak, de tudom, hogy idővel múlni fog. Bizakodtam hogy majd elrendeződnek a dolgok, hát most jól letiltott, szóval nem tudom, hogyan tovább, lehet sehogy, de majd meglássuk.

És persze van egy csomó dolog, amin Amszterdam sem segített. Továbbra is félek a sötétben (voltak olyan reményeim, hogy a fél év egyedül lakás majd ezt elmulasztja, nos - nem). És továbbra is szorongós vagyok néha. Sebaj, már kidolgoztam haditerveket ennek az elmulasztására. Nem jöttem rá életem értelmére, nem tudom még, mivel szeretnék foglalkozni és miből írok szakdolgozatot. Az érdeklődési köreim kezdenek kirajzolódni, de azért még mindig csak homályos pacákról van szó.

No és itt van Dani. Rá aztán végképp nem számítottam, ő volt a félévben a kellemes meglepetés. Szeretjük egymást, és optimistán tekintek a távol töltött hónapok elé is, úgy érzem, menni fog. A kapcsolatunk ezen pontján úgy érzem, ebből aztán még tényleg bármi lehet. És örülök neki, nagyon. :)

Végezetül tehát álljon itt egy köszönetnyilvánítás mindazoknak, akik segítettek, hogy részt vehessek ezen az Erasmus-féléven.
- Köszönöm az ELTE-nek, hogy biztosította nekem a helyet a VU-n, és adott nekem ösztöndíjat,
- Köszönöm a szüleimnek, akik kezdetektől fogva támogattak abban, hogy kiutazzak, elláttak jó tanáccsal és  anyagilag is támogattak,
- És végül köszönöm az összes barátomnak, a régieknek és az újaknak egyaránt, hogy szurkoltak nekem, segítettek, ha elbizonytalanodtam és lelkesen olvasták a blogomat. ;)